Osztálykirándulás

Sikeres pályázatnak köszönhetően, májusban 3 napot Zánkán az Erzsébet-táborban tölthettek a nyolcadik évfolyamos diákok. A minőségi, élményalapú táborok célja, hogy az Alapítvány által szervezett táborokban részt vevő gyermekek közös élményekkel és örök emlékekkel térjenek haza. A programok közül az egyik kedvenc a vitorlázás volt, a „magyar tenger” hullámai mindenkit elvarázsoltak. Esti programként a Kávészünet együttes, majd következő nap a disco táncoltatta meg a gyerekeket. Napközben trambulinozás, pingpongozás, léghoki, csocsó, foci, önismereti és közösségi játékok emelték a hangulatot. Többszőr lesétáltak a Balaton partra. A napokat úgy alakították, hogy jusson szabadidő a kötetlen játékra, beszélgetésekre is. Egy kis tudományt is becsempésztek, az Univerzum titkaiba interaktív, kísérletekkel tarkított előadás keretében pillanthattak be. Utolsó napra kalandparki programot terveztek, de a gyerekek nagy bánatára, az eső miatt az elmaradt. Vidám, tartalmas kirándulással zárták a tanévet, s egyben az együtt töltött négy évet.